Oktatási és munkaerő-piaci jövőkép - nemzetközi konferencia a Partiumi Keresztény Egyetemen

A Partium Keresztény Egyetem – PKE Bölcsészettudományi Karának Társadalomtudományi Tanszéke, valamint a Közgazdaságtudományi Kar Gazdálkodási és Menedzsment tanszéke a sümegi John Henry Newman Felsőoktatási Képzési központtal közösen nemzetközi konferenciát szervez „Oktatási és munkaerő-piaci jövőkép ” címmel. A rendezvény megnyitására 2016. május 27-én kerül déli 12 óra 45 perckor a PKE épületének Bartók termében. A konferencia elsődleges célja az aktuális oktatási és munkaerő-piaci problémák feltárása, tudatosítása valamint a várható tendenciák előrevetítése.

A bemutatott tanulmányok révén a szervező intézetek elkötelezettek abban, hogy a felsőoktatásból kikerülő végzős hallgatók a jelenlegi munkapiaci igények szerint versenyképesek legyenek. A konferenciának szánt üzenet az, hogy fokozott figyelmet kell fordítani a versenyképes, minőségi és gyakorlatorientált oktatásra. Társadalmi és gazdasági szempontok egyaránt érvényesülnek az előadók szakirányultsága alapján.

A konferencia egy olyan kezdeményezés első megnyilvánulása a szervezők részéről, amely nemcsak az aktuális társadalmi problémák tudományos elemzésében merül ki, hanem szorgalmazza további partnerintézetekkel való együttműködést, valamint további közös rendezvények szervezését.

 

Programfüzet

 

Időbeosztás:

 

12:15 – 12:45 - Regisztráció

12:45 – 13:00 - Köszöntő és megnyító

13:00 – 16:00 - Plenáris előadások – Bartók Terem

16:00 – 16:30 - Szünet

16:30 – 18:00 - Szekcióelőadások

18:00 – 18:10 - Értékelés, Konferenciazárás

 

 

12:15 - 12:45 - Regisztráció

 

12:45 – 13:00 - Köszöntő és megnyító

           

Dr. Pálfi József (PKE) rektor

Dr. Kertész-Bakos Ferenc (JHN) 

Dr. Molnár Erzsébet (PKE Gazdálkodási és Menedzsment tanszék)

 

13:00 – 16:00 - Plenáris előadások – Bartók Terem

 

Drs. Békési Csaba (Igazgató, Megyei Munkaügyi Hivatal / Director at AJOFM Bihor): Bihar megyei munkaerő piacának helyzetelemzése / The analisys of labor market in Bihor County

 

Fülep Dániel (JHN): Az igazság keresésének a kérdése az oktatásban / The search for truth in the matter of education

 

Dr. Kertész-Bakos Ferenc (JHN): A keresztény egyetem és a 3. generációs felsőoktatás / The Christian university and the third-generation higher education

 

Dr. Flóra Gábor (PKE): Students with Special Needs in Romania - A Challenge to the Educational Policy

 

Dr. Gál Katalin (PKE): Helyzetkép a fiatalokat érintő munkaerőpiaci kilátásokról Romániában / Snapshot about the situation of youth on the labour market in Romania

 

Dr. Albert-Lőrincz Csanád (PKE): Munkavállalók védelme a versenyképesség ellenében / Employees protection vs. competitiveness

 

Drd. Gombik Judit Kaludia (PKE): A felnőttképzés helyzete Romániában / Adult education in Romania

 

Dr. Györbíro András (PKE): Major ongoing changes in the field of labour-threats or challenges?

 

Dr. Szilágyi Györgyi (PKE): Life-long learning as an answer to the current labor-market challenges

 

Drs. Szűcs Enikő (PKE): Social experts and the labor market / A szociális szakemberek és a munkaerőpiac

 

Drs. Kánya Hajnalka (PKE): Érzelmi és társas kompetenciák fejlesztése a közgazdasági felsőoktatásban / Development of emotional and social competencies in economic higher education

 

16:30 – 18:00 Szekcióelőadások

“A” Szekció – Bartók terem

 

Drs. Gombik Judit Kaludia (PKE): The concept about adult education at the Partium Christian University

 

Drs. Hámos Dalma (PhD Student, Univ. of Pécs): Demographical situation of Central-Eastern Europe and its short term consequences on the regional labor market       

 

Drs. Emese Belényi (PKE): The concept of social inclusion within social worker practical training. The case of Partium Christian University

 

Drs. Tolnai Tímea (PKE):  A fiatalok státusalakulása az iskolai és a családi státus függvényében / Changes in the status of young people depending on school and family status

                                                                                                                            

Dr. Bartha Krisztina (PKE): A szövegértés – az eredményesség alappillére a felsőoktatásban / Listening and Reading Comprehesion – Keystone of Efficiency in Higher Education

 

Dr. Zsebők Csaba (JHN): A szlovákiai (felvidéki) magyar kisebbség elitje 1968-tól / The elite of Hungarian minority in Slovakia from 1968

 

Kondor Erzsébet (CE Szövetség): Hívatás vagy szakmaiság fontossága a szociális szférában / Profession and the importance of professionalism in the social sphere

 

Lukács Angéla: Örömmel végzett munka a segítőszakmában / Job satisfaction in helping professions

 

Dr. Györbíro András (PKE): Non-typical forms of employment and related risks and potentials

 

“B” Szekció – E13-as terem (földszint)

 

Dr. Șerban Olah, Dr. Gabriel Roșeanu (NE): Predictors of job satisfaction in Europe

 

Dr. Molnar Elisabeta Ilona (PKE): Az idegenforgalmi oktatás és munkaerő-piaci helyzet Romániában / Tourism education and labour market in Romania

 

Dr. Szilágyi Györgyi, Drs. Györbíró Nóra (PKE): Globalizing labor market and its future consequences. Main demographic and social-economic aspects

 

Drs. Péter András (PKE): Szociálpolitika és munkajog, a fiatal munkavállalók védelmének néhány kérdése Románia és az EU jogalkotásának tükrében / Social policy and labor law, a question of protecting young workers in Romania and in the perspective of EU legislation

 

Csipkés Hajnalka-Szende: Az Európai Unió foglalkoztatáspolitikái a fiatalokat illetően / The European Union's employment policy regarding young people

 

Dr. Pétervári Zsolt (JHN): A V4 államok humánerőforrás-tendenciái az EU csatlakozástól a 2020-as uniós támogatási ciklus végéig / The human resource tendencies of the V4 states from the EU accession to the end of the 2020 EU funding cycle

 

Dr. Florian Gyula-László (PKE): Oktatás a Szent Annai “Hell Stephan” középiskolában (Arad megye) / Education in the “Hell Stephan” Highschool from Saint Ann (Arad County)

 

Drs. Siladi-Kinter Tünde (PKE): A felsőfokú végzettség munkaerő-piaci értéke / The labour market value of the higher education degree

 

Drs. Kóródi László (PKE): Munkaerő-piaci trendek Bihar megyében / Trends in the labour market in Bihor County

 

Dr. Szarka Árpád (PKE): Az EU országokba való emigráció szociális hatásai a Bihar megyei aktív lakosság esetében / The social effects of migration to EU countries in case of the active population in Bihor County, Romania

 

Dr. Albert-Lőrincz Csanád (PKE): Végzős hallgatók munkahelyi elhelyezkedésének problémái. Esetpéldák / Graduate students employment problems. Case examples.

 

18:10 – Értékelés, Konferenciazárás

forrás: tarstud.partium.ro